Jogerős ítélet született a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának kényszerítés miatt indult ügyében

Jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, amiért rá akarta venni az ellene valló egyik sértettet, hogy vonja vissza vallomását - közölte a Székesfehérvári Törvényszék kedden az MTI-vel.

MSZP: fel kell emelni a közmunkásbért a minimálbér szintjére

A közmunkások bérének a minimálbér szintjére történő emelését, valamint a minimálbér adómentessé tételét szorgalmazta az MSZP elnökhelyettese kedden.

IM: a gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos!

Számos európai uniós tagállam kormányfője, valamint uniós tisztségviselő tett az elmúlt hetekben olyan durva és antidemokratikus kijelentéseket a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény kapcsán, amellyel átléptek egy vörös vonalat - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).

Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen

Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken.

Novák: elfogadta a kormány a tao-támogatás összegének visszaemelését

Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány-csapatsportágakat érintő tao-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Áder: Magyarország továbbra is támogatja Albánia EU-csatlakozását

Magyarország továbbra is támogatja Albánia európai uniós csatlakozását, mert a Nyugat-Balkán európai integrációja Európa biztonságának kérdése - mondta a magyar köztársasági elnök hétfőn Budapesten, miután albán kollegájával tárgyalt.

A nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítást ígéri a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt ígéri, hogy amennyiben jövőre miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor bevezeti a nyugdíjak svájci indexálását és fejenként 150 ezer forinttal kárpótolja a nyugdíjasokat.

Megkezdődik a sátoraljaújhelyi Rákóczi-tábort kiegészítő sportkomplexum építése

Megkezdődik kedden a sátoraljaújhelyi Rákóczi-tábort kiegészítő sportkomplexum építése, a kormány támogatásával megvalósuló létesítmény a tervek szerint a jövő év márciusára elkészül - közölte a Rákóczi Szövetség hétfőn az MTI-vel.

Potápi: a Rákóczi Szövetség táborai mindig a magyar identitást erősítő tematikával zajlanak

A Rákóczi Szövetség táborai évente változó, de mindig a magyar identitást erősítő tematikával zajlanak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Baján.

Katasztrófavédelem: 14 megyében folytatódik a szúnyogirtás

A héten 14 megye 276 településén, 76 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Börtönben marad az unokája ellen szexuális erőszakot elkövető férfi

Mégsem kerül feltételes szabadságra a lányunokája sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt férfi, akit június 1-jén, első fokon feltételes szabadságra bocsátottak - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Több mint háromszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

366 határsértő ellen intézkedtek rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.